A török versenyző – aki kétszeres WorldSBK-bajnok, és a harmadik címéért harcol – most vált a MotoGP-re. Nick Harris azt kérdezi: nyerhet-e ő a királykategóriában?
Már 37 hosszú éve várunk és várunk. Voltak hamis hajnalok, a remény felvillanásai néhány kivételesen tehetséges versenyző részéről – de soha nem történt meg. Az oldal továbbra is üres. Elkezdi-e vajon Toprak Razgatlıoğlu megírni a motorsport történelmének új fejezetét?
Mint mindig, a tények most sem mesélik el a teljes történetet. És ez talán jó is, mert ezek a rideg tények szomorú történetet tárnak elénk.
A Superbike-világbajnokság 37 éves története során összesen 19 világbajnokot avattak. Közülük mindössze ketten vannak, akik soha nem indultak el MotoGP-nagydíjon: a regnáló világbajnok és az idei bajnoki pontverseny vezetője, Toprak Razgatlıoğlu, valamint a 2013-as bajnok, Tom Sykes. Jövőre Razgatlıoğlu elhagyja a mezőnyt, és megkezdi MotoGP-s pályafutását a Prima Pramac Yamaha csapatával. Ez egy olyan út, amelyet elődei közül még senki sem vitt végig sikerrel. Sokan belevágtak, de senki sem tért haza a babérokkal. Sérülések és puszta balszerencse akadályozták őket. Mások pedig el sem indultak ezen az úton. Azok számára viszont, akik az ellenkező irányba – azaz MotoGP-ből Superbike-ba – váltottak, sokkal simább volt az út.
Hihetetlen, de mindössze két Superbike-világbajnok tudott nagydíjat nyerni, miután átigazolt a MotoGP-be. Az amerikai Ben Spies valószínűleg többet is nyert volna, sőt, akár a világbajnoki címért is harcolhatott volna, ám sérülések miatt vissza kellett vonulnia. Az egykori 2009-es világbajnok 55 MotoGP-futamon indult, és egyetlen győzelmét két évvel később, Assenben aratta. A Yamaha versenyzője abban az évben az ötödik helyen zárt a világbajnoki összetettben. Öt évvel korábban az ausztrál Troy Bayliss, a 2001-es Superbike-világbajnok, megnyerte a 2006-os szezon utolsó MotoGP-futamát Valenciában – egészen különleges körülmények között. A Ducati versenyzője az akkor sérült Sete Gibernau helyére ugrott be. Bayliss nem volt ismeretlen a MotoGP-ben: a 2001-es Superbike-cím után 43 nagydíjon indult a Ducati és a Honda színeiben. Később visszatért a Superbike-világbajnokságba, és 2006-ban újra világbajnok lett. A valenciai győzelem történelmi pillanat volt. Miközben a világ Nicky Hayden és Valentino Rossi bajnoki csatájára figyelt, Bayliss Loris Capirossi előtt hozta be a Ducatit az első helyre – ez volt az első alkalom, hogy a Ducati kettős győzelmet aratott a királykategóriában.
Ben Spies és Troy Bayliss MotoGP-be érkezését hatalmas várakozás és valódi izgalom övezte, és voltak mások is, akik hasonló hangulatot teremtettek. Olyan versenyzők, mint Colin Edwards, James Toseland, Neil Hodgson és Scott Russell is úgy tűnt, hogy megismételhetik korábbi sikereiket.
Russell számára sosem volt könnyű a helyzet. A gyári Suzuki csapathoz a 1995-ös szezon közepén csatlakozott, hogy helyettesítse a korábbi MotoGP-világbajnokot és legendát, Kevin Schwantzot, akit egy csuklósérülés végül visszavonulásra kényszerített. Russell impozáns eredménylistával érkezett: a világbajnoki Superbike-cím mellett AMA-bajnok volt, és megnyerte a rangos Suzuka 8 órás versenyt is. Mégis, a négyütemű gépekről átülni az 500 köbcentis kétüteműekre, és egy legendát helyettesíteni – ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Összesen 19 nagydíjon indult, és két dobogós helyezést szerzett a Suzuki színeiben.
Talán Colin Edwards és James Toseland átigazolását övezte a legnagyobb várakozás, miután annyi sikert arattak korábban. A temperamentumos és közkedvelt texasi Edwards sosem félt kimondani a véleményét. Hamarosan arra biztatta Hodgson-t is – aki 2003-ban váltotta őt a világbajnoki címen –, hogy csatlakozzon hozzá a MotoGP-ben. Edwards nagyszerű karriert futott be a MotoGP-ben – a pályán és azon kívül is. Az amerikai versenyző 196 nagydíjon indult, és legalább egy győzelmet igazán megérdemelt volna. 2006-ban az asseni Holland TT futamon az utolsó sikánhoz érkezve még vezette a versenyt. A MotoGP-paddock 99%-nak legnagyobb bánatára azonban elesett, miközben már látótávolságon belül volt a kockás zászló. Ez volt az ő nagy esélye – és többé nem tért vissza. Edwards összesen 12 alkalommal állhatott dobogóra, ebből ötször másodikként. Ha valaki megérdemelte volna, hogy Bayliss és Spies mellett Grand Prix-győztesként vonuljon be a történelembe, az a texasi volt.
Mivel a brit versenyzők eddig kevés sikert értek el a MotoGP-ben, a zongorázó James Toseland érkezését új korszak hajnalaként üdvözölték. A kétszeres világbajnok biztatóan kezdett, amikor az első, 2008-as MotoGP-szezon nyitófutamán, Katari nagydíjon az első rajtsorba kvalifikált. Sajnos azonban ez az ígéret sosem vált valóra, mert egy sérült csukló nagy fájdalmat okozott, és csökkentette a tapadást. A brit versenyző mindössze 35 nagydíjon indult, legjobb eredményei pedig kilencedik helyezések voltak.
Hodgson elfogadta Edwards tanácsát, hogy ‘vegye a seggét a kanapéról, és csatlakozzon hozzá a MotoGP-ben.’ Már volt tapasztalata mind a 125, mind az 500 köbcentis nagydíjakon. Hodgson 15 MotoGP-futam után, egy privát Yamaha nyergében váltott a World Superbikera. 2003-ban megnyerte a Superbike-világbajnokságot, majd egy évvel később visszatért a MotoGP-be. Nehéz időszak volt ez egy versenyképtelen Ducati nyergében, legjobb eredménye Japánban egy nyolcadik hely volt.
De mi a helyzet azokkal a világbajnokokkal, akik úgy döntöttek, hogy maradnak a választott birodalmuk királyai? Carl Fogarty Barry Sheene-hez hasonló elismerést kapott, amikor 1994-ben, ’95-ben, ’98-ban és ’99-ben megnyerte a Superbike-világbajnokságot. A Fogarty vezette World Superbike Championship a legnagyobb figyelmet vonzotta, sőt egyes országokban, köztük Nagy-Britanniában, még a nagydíjas versenyeknél is népszerűbb volt. Fogarty hat nagydíjon indult, köztük egy negyedik helyet szerzett Nagy-Britanniában, ami bizonyította, hogy képes volt felvenni a versenyt az ötszörös MotoGP-bajnok Mick Doohannal, ám a váltás sosem történt meg. Csak akkor volt hajlandó átülni egy élcsapatba, amikor pedig ez megvalósulhatott volna, sérülés vetett véget idő előtt a karrierjének.
Az észak-ír Jonathan Rea páratlan módon hatszor nyerte meg egymás után a Superbike-világbajnokságot a Kawasaki színeiben 2015 és 2020 között. Ő volt az, akinek kétségtelenül meg kellett volna mérkőznie a MotoGP színpadán olyan legendákkal, mint Rossi és Márquez. Két nagydíjon is indult – 2012-ben a sérült Casey Stoner helyetteseként a Repsol Honda csapatában, Aragónban és Misanóban –, és már akkor lenyűgözte a közönséget a hetedik és nyolcadik helyezéssel. Ismétlődött Fogarty története. A megfelelő ajánlat, amely elcsábíthatta volna őket a hihetetlenül sikeres és jövedelmező életmódból, sosem érkezett meg. Ki hibáztathatná őket azért, hogy maradtak, és mi pedig csak azon tűnődhettünk, mi lehetett volna. Fogarty versus Doohan, Rea versus Rossi és Márquez – ezek csak álmok maradnak!
Az ellenkező irányú utat választók számára sokkal simábban ment a váltás. A Grand Prix-bajnokok, Max Biaggi és Álvaro Bautista is gyarapították világbajnoki trófeáik számát. Az olasz Biaggi 13 győzelmet aratott a királykategóriában, miután egymás után négyszer nyerte meg a 250 cm³-es világbajnokságot. A Superbike-világbajnokságra való átigazolása további két világbajnoki címet hozott számára 2010-ben és 2012-ben. A spanyol Bautista szintén két Superbike-világbajnoki címet szerzett 2022-ben és 2023-ban. Korábban már megnyerte a 2006-os 125 cm³-es világbajnokságot, és 159 MotoGP-futamon indult, melyeken háromszor állt dobogóra. Az amerikai John Kocinski 71 MotoGP-futam alatt négyszer győzött, mielőtt 1997-ben Superbike-világbajnokká koronázták.
A spanyol Carlos Checa 194 MotoGP-futamon indult, és két győzelmet szerzett, mielőtt 2011-ben Superbike-világbajnokká koronázták. Colin Edwards dilemmájának fordítottja történt meg a franciával, Raymond Roche-zal, aki 80 MotoGP-futamon kilencszer állhatott dobogóra. Szerencséje akkor fordult meg, amikor váltott, és 1990-ben megnyerte a Superbike-világbajnokságot.
Szóval, képes lesz-e Razgatlıoğlu megtalálni a varázsformulát? Edwards mindig azt mondta, hogy túl későn váltott, és egy pillantás Cal Crutchlow fantasztikus karrierjére egyértelműen reményt adhat. A brit versenyző 2009-ben megnyerte a Supersport-világbajnokságot, majd csak egy szezont töltött a World Superbikében. 2011-ben két futamot nyert, és esélyes volt a bajnoki címért vívott harcra, de tudta, hogy amikor eljön az esélye a MotoGP-ben, akkor le kell csapnia rá. Az eredmény egy fantasztikus MotoGP-karrier lett, három MotoGP-győzelemmel – több, mint bármely más Superbike-világbajnoknak.
Crutchlow-nak és Razgatlıoğlunak is tökéletes volt az időzítés. Ellentétben Crutchlow-val, a 28 éves török versenyző kivárt, amíg megérkezett a megfelelő ajánlat. Két világbajnoki cím és egy esetleges harmadik után a gyári Yamaha MotoGP-motorkerékpár ajánlata tökéletes időben érkezett. A Yamaha visszatérőben van, és valószínűleg a V4-es M1 géppel folytatják a fejlesztést. Jövőre egy szezont kap, hogy hozzászokjon, miközben a Yamaha tovább fejleszti a motort. Egy év múlva pedig a lendület Razgatlıoğlu felé billen. A MotoGP a Michelinről Pirellire vált gumik terén, és az összes Superbike-sikere az olasz gumival született.
Sikerülhet-e a török zseninek ott győznie, ahol más nagy világbajnokok kudarcot vallottak?
Razgatlıoğlu kontra Márquez. Micsoda perspektíva! Itt az idő, hogy a 37 éves átok végleg megszűnjön.
